Újdonság a ŠKODA-ról
2020.08.19.

A JUBILEUMI AUTÓ A NÉPSZERŰ ŠKODA KAROQ KOMPAKT SUV MODELL

A ŠKODA AUTO újabb mérföldkőhöz érkezett Kínában: legördült a márka 2007-es kínai gyártásindításától számított hárommilliomodik ŠKODA modellje Ningboban. Partner vegyesvállalatával közösen a cseh autógyártó jelenleg négy kínai üzemben kilenc különböző ŠKODA modellt gyárt, amelyek különböző járműkategóriákban igyekeznek meghódítani az ügyfeleket. A ŠKODA számára 2010 óta Kína a legerősebb önálló piac és egyben az egyetlen olyan ország, ahol a gyártó öt SUV modellt kínál. A gyártási rekordot jelentő jármű is ebből a szegmensből került ki: a hárommilliomodik Kínában készült ŠKODA egy KAROQ modell volt.
Skoda

Dr. Michael Oeljeklaus, a ŠKODA AUTO igazgatótanácsának a termelés és logisztika területéért felelős tagja így nyilatkozott a mérföldkő kapcsán: "Nagyon jól emlékszem, milyen büszkék voltunk mindannyian, amikor az első, Kínában készült ŠKODA legördült a gyártósorról. Közvetlen közelről követni ezt az eseményt igazán különleges pillanat volt számomra. Ma pedig örömmel gratulálhatok a csapatnak egy újabb sikerhez: a Kínában készült hárommillió ŠKODA hárommillió ok az ünneplésre. A ŠKODA AUTO teljes igazgatótanácsának nevében szeretnék köszönetet mondani mindenkinek a SAIC Volkswagen vegyesvállalatnál. Csapatszellemükkel és elkötelezettségükkel lehetővé tették, hogy elérjük ezt a hárommilliós gyártási mérföldkövet. Szintén szeretnék köszönetet mondani kínai vegyesvállalati partnerünknek, hiszen együtt olyan kiemelkedő minőségű járműveket gyártunk, amelyeket rendkívül pozitívan fogadtak kínai ügyfeleink."

Dr. Ralf Hanschen, a ŠKODA China elnöke hozzátette: "Hárommillió jármű legyártása és kiszállítása különleges mérföldkő a ŠKODA számára itt Kínában. Ez a nagyszerű eredmény nem jöhetett volna létre kiemelkedő modellkínálatunk, partner vegyesvállalatunkkal, a SAIC Volkswagennel való szoros együttműködésünk, a ŠKODA kereskedések szakértő szolgáltatásai, illetve kollégáink rendkívüli elkötelezettsége és kemény munkája nélkül. Kiemelten köszönjük ügyfeleinknek a belénk fektetett bizalmat. A ŠKODA a jövőben is egyre intelligensebb mobilitási megoldásokkal jelentkezik."

A ŠKODA már az 1930-as években tevékenyen jelen volt a kínai személyautó piacon: 1936-ban a cseh márka öt kereskedelmi ügynökséggel képviseltette magát. A mostani sikertörténet 2007-ben kezdődött, amikor a ŠKODA a SAIC Volkswagen vegyesvállalat részeként visszatért a kínai piacra és Shanghaiban megindult a ŠKODA OCTAVIA helyben történő gyártása.

A ŠKODA kínai gyártása gyorsan felpörgött: míg az első évben (2007-ben) mindössze 39 000 autó készült a gyártósoron, 2008. és 2010. között a ŠKODA már 385 000 darabot gyártott modelljeiből. Az ezt követő három évben 2011. és 2013. között ez a szám 705 000 járműre emelkedett és 2014. és 2016. között már 873 000 új ŠKODA készült Kínában. 2017. és 2019. között a gyártó ezt is képes volt túlszárnyalni és elérte a 953 000 autót.

Napjainkban a ŠKODA kilenc modellt gyárt a kínai piacra a SAIC Volkswagen vegyesvállalat négy üzemében. Az OCTAVIA mellett - amely Kínában is a márka szíve és motorja - a KAROQ modell is Ningboban készül. A RAPID és a RAPID SPACEBACK modellek Yizheng üzemének gyártósoráról kerülnek az ügyfelekhez, míg a SUPERB, a KAMIQ és a KAMIQ GT* gyártása Nanking városában történik. Kína az egyetlen piac, ahol a ŠKODA kínálatában öt SUV modell szerepel, köztük a kifejezetten a kínai piacra készült KODIAQ GT* és KAMIQ GT* változatokkal, melyek a kifejezetten a fiatalos, aktív és szenvedélyes márkaarculatot hangsúlyozzák.

Kína már tíz éve a cseh márka legnagyobb önálló piaca világszerte, jelenleg minden negyedik ŠKODA itt talál gazdára.

A ŠKODA AUTO DigiLab China 2019. áprilisában nyitotta meg kapuit Pekingben. Ebben az innovációs központban a ŠKODA helyi start-up vállalatokkal közösen dolgozik különböző projekteken. A jelenleg négy különböző nemzetközi helyszínen található ŠKODA AUTO DigiLab hálózat a jövő mobilitására, a digitalizációra és új üzleti területek fejlesztésére és megvalósítására fókuszál.

Az új mobilitási megoldások és szolgáltatások nem csupán a kínai piacra koncentrálnak, de az európai és nemzetközi igényeket is figyelembe veszik.

ŠKODA mérföldkövek a kínai piacon:

2007: az első Kínában gyártott ŠKODA, egy OCTAVIA legördül a gyártósorról Shanghaiban
2010: Kína lesz a ŠKODA legnagyobb önálló piaca
2015: a ŠKODA eléri a 1,5 millió legyártott járművet Kínában
2018: novemberben debütál a kínai piacon a sportos SUV kupé, a KODIAQ GT*, mint a márka SUV kampányának arca
2019: a ŠKODA a vállalat alapítása óta legyártott 22 milliomodik járművet ünnepelte. A mérföldkövet jelentő autó, egy KODIAQ GT* modell a SAIC Volkswagen üzemében, Csangsaban gördült le a gyártósorról.
2019: novemberben bemutatkozik egy második SUV kupé, a ŠKODA KAMIQ GT*
2020: elkészül a hárommilliomodik, Kínában gyártott ŠKODA modell is Ningbo üzemében. A jubileumi jármű a népszerű KAROQ kompakt SUV modell 
*A GT modellváltozatok csak a kínai piacon elérhetők.