1. Hírek
  2. Visszaszámlálás az új Golfhoz: a Golf I. – az úttörő
2019.10.21.
Újdonság a Volkswagenről

Visszaszámlálás az új Golfhoz: a Golf I. – az úttörő

Az első sorozatgyártásban előállított Golf 1974 márciusában hagyta el a wolfsburgi gyártósort, és májustól volt elérhető a márkakereskedésekben. Ahol a Bogár évtizedek óta uralta a piacot hátulra szerelt motorral és hátsókerék hajtással: abban a kategóriában végül beindult az elöl keresztben beépített motor és az elsőkerék-hajtás korszaka, noha az 1973-ban bevezetett Scirocco és a Passat kicsivel korábban már elindította ezt a tendenciát. A Golf megjelenésével a legnagyobb volumenű kategóriában szintén az új technológiára váltottak.

vw

A Giorgetto Giugiaro által kifejlesztett Golf I-nek rendkívül magas elvárásoknak kellett megfelelnie a legendás Bogár utódjaként, amelyet több mint 21,5 millió példányban gyártottak. A Golf I-nek kellett ugyanis folytatnia az addig minden idők legsikeresebb autójának számító modell sikertörténetét. A modern és biztonságos hajtási koncepció, a tágas rakodótér csomagtér fedéllel és a hátsó ülés háttámlájának döntési lehetőségével, valamint az autó dizájnja annyira meggyőzőek voltak, hogy már 1976 októberében ünnepelhették az 1.000.000. Golf elkészültét.

Akkoriban a Volkswagen a következőket írta az új modellről: "A Golf maximálisan kihasználható helyet és biztonságot kínál. Kompromisszum nélkül nyújtja a praktikumot. Az alacsony övvonal zavartalan kilátást nyújt a járművezetőknek, és a lejtős motorháztető garantálja, hogy a jármű előtt álló út mindig látható legyen. Az alacsony hátsó ablak megkönnyíti a hátramenetet. " Ez mind a mai napig érvényes.

Csakúgy, mint a következő Golf nemzedékek, már az első generáció is tükrözte az adott kor korszerű műszaki fejlődését és az autóipar trendjeit. Például a Volkswagen dinamikusabbá tette a járműosztályt az első Golf GTI (1976) bevezetésével. 1979-ben a Volkswagen elindította a Golf Cabriolet-et - mely egy ideig a világ legkeresettebb kabriója volt -, és ez friss levegő hozott abba a járműosztályba, amelyet akkoriban már a Golf kategóriájaként emlegettek. Az összes változattal együtt, mint például a Cabriolet és a Jetta (akkoriban azonos megjelenésű változatként), 6,99 millió darabot adtak el a világ minden sarkában - így Golf bebizonyította, hogy méltó utódja a Bogárnak.

Golf I kronológia:1974: az első Golf bemutatkozása

1976: az 500.000. Golf márciusban

                az 1.000.000. Golf októberben

                at első Golf GTI

                az első Golf dízelmotorral

1978: a 2.000.000. Golf júniusban

                az amerikai Rabbit változat bemutatása júliusban

1979: a 3.000.000. Golf szeptemberben

                alső Golf Cabriolet

                a Caddy furgon debütálása

                Facelift

1982: az 5.000.000. Golf februárban

                az első Golf turbófeltöltésű dízelmotorral (GTD)

1983: Nyugat-Európában fokozatosan megszűnik az első generáció 6,99 millió darab gyártása után

Bejelentkezés a hírlevélhez

Hírlevelünkkel rendszeresen információkat kap autókereskedésünkről és exkluzív ajánlatainkról.

A megadott adatok hibásak. Próbálkozzon újra.

Kérjük, válasszon megszólítást!

Sajnos a hírlevél regisztrációval kapcsolatosan probléma merült fel. Kérjük, próbálkozzon újra később.

checkbox_default

Köszönjük!

Sikeresen feliratkozott hírlevelünkre.

Küldünk Önnek egy levelet, amely tartalmaz egy megerősítő hivatkozást, melyet el kell fogadnia a regisztráció véglegesítéséhez.